Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

2020. január 22-én, a magyar kultúra napján, Vincefi Sándor szobrász, festőművész kiállításmegnyitójával ünnepeltünk. A napokban szomorú hírt kaptunk. „2021. január 4. napján az Úr úgy döntött, Vincefi Sándor barátomnak jobb, ha a közelében van és csak neki alkot…”Köszönjük, hogy megismerhettük a műveit, kedves személyiségét. „Emléke legyen áldott, Nyugalma csendes.”Visszaemlékezésként álljon itt a tavalyi megnyitó beszéd részlete: A mai, nagykovácsi, „magyar kultúra napja” is alkalom, alkalom arra, hogy ünneplő ruhában, ünneplős lélekkel itt állhassunk és átadjuk magunknak a jeles napon a kiállító művész, Vincefi Sándor művészete befogadásának.

Vincefi Sándor szobrász-festőművész tárlatának a Godot-ra várva címet adta. A címadó szoborcsoport természetesen itt szerepel a kiállításon. Mielőtt a művekre összpontosítanánk, ismerjük meg a művészt, Vincefi Sándort!Vincefi Sándor 1952-ben született Bukarestben, szinte tévedésből, ahogy maga fogalmazza, édesapját szolgálata kötötte a városhoz, amelyhez semmilyen más köze a családnak nem volt. Székelyföldön cseperedett fel. A meghatározó évek, amelyek művészetére jelentős hatást tesznek már Szászrégenbe, illetve Kolozsvárra tehetők. (Szászrégen, itt álljunk meg egy pillanatra! A kiállítás segítő-szponzorát, Zsigmond Józsefet kérem, néhány szóval elevenítse fel ennek a városnak a hangulatát, a művésszel való barátságuk születését.)Tehát, Szászrégen, a szászrégeni líceum nevelte a szobrászt, aki a líceumi évek előtt géplakatos iskolát is végzett, sőt lakatosként is dolgozott, ez technikai tudást adott, bevezette a fém anyag rejtélyes világába. Tanulni, alkotni vágyott, így elkerült a szászrégeni mester, Baróthi Ádám kezei alá. Baróthi Ádám volt, aki észrevette azt a többletet, a „valamit” és „inasává” fogadta. A líceumban rengeteg képzőművészettel kapcsolatos könyvet olvashatott, elméleti munkákkal alapozta meg tudását. Sikerült rátalálni a maga művészeti útjára. Kolozsvárra, a képzőművészeti főiskolára már egyenes volt az út. Az ifjú ember ott volt a művészet világában, bár saját vallomása szerint a szakmunkást is csak a saját gátlásai tartják vissza a kiteljesedésben, a kolozsvári évek, Kós András vezetése megadta, tovább erősítette a tartást, a tudást.

A Vincefi név márkát jelent az erdélyi képzőművészetben, a kitartó alkotómunka elismerést hozott. Kolozsvár, Szászrégen, Csíkszereda, Brassó, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Bukarest kiállítási alkalmakat kínált. Az 1980-as években nagyszabású művészeti projektbe kezdett, 50 általa nagyrabecsült magyar és román írónak, költőnek, filozófusnak küldött egy könyvméretű gipszlapot, véssék rá művészetük ars poeticáját. Ezt kiöntötte bronzba, amiből aztán a sarkainál rézdróttal összefogott leporelló, könyvszobor alakult, amely a berlini fal alaprajzát követte. Az írás mint műtárgy című happening kiállítást akkor nem engedélyezték. Később a kilencvenes években Budapesten bemutatásra kerülhetett. A másik nagy büszkeség, Csíksomlyón a kegytemplom sekrestyéje ajtaján lévő, több osztatú, Szentek című dombormű, 1983-ban készült el. 1988-ban, 36 évesen Vincefi Sándor családjával együtt Svédországba vándorolt. Nehéz döntés lehetett. A Romániai évek alatt, a főiskola utáni „kihelyezés” alkalmával nem igazán választhatott a szobrász, hová helyezik el, bár tanulmányi eredménye miatt a második helyen megjelölt Csíkszeredára kerülhetett, Nagyvárad nem sikerülhetett. Kemény, dolgos évek következtek.Svédország már választott föld volt, – amennyiben az, hogy valaki nem élhet a szülőföldjén, egyáltalán választási lehetőséget jelenthet – de itt, Svédországban sem következett más, kemény, dolgos időszak, küzdelem az elismerésért, az új élet beindításáért. A létért folytatott küzdelemben volt, hogy alig jutott idő alkotni. Aztán jobb idők jöttek, újra művészettel is lehetett foglalkozni. A szobrok mellett előtérbe kerültek a festmények. 21 év telt Svédországban, az élet úgy hozta, nyugdíjasként hazatelepült Magyarországra. Újra költözött a művész és vele az életmű, félig viccesen állapítottuk meg a kiállítás rendezésénél, jó is, hogy nem nagyobbak a szobrok, így könnyebben lehet szállítani őket.A nagykovácsi tárlat faszobrok és festmények – alkotások – válogatása.

A művész hitvallása szerint minden alkotás egy gyűjtő- és egy gyújtópont. Idézem: Én azt nem tudom elképzelni, hogy egy képzőművészeti alkotásnak ne legyen semmilyen mondanivalója. (…) Egy-egy alkotásba valahogy be szeretném sűríteni a környezetemet, ismerőseimet, saját érzelmeimet, mindazt, ami velem történik, ami velem fog történni, örömöt, bánatomat, a történelmet – mindent.”A kiállítás címe, Godot-ra várva, nem túl könnyed cím. Hiszen Godot-ra várni maga a kilátástalanság, nem jön, vagy jön? Az állapot lényege a várakozás, bizonytalanság, kétség maga. Nagy emberi kérdések, kilátástalan kérdések gyújtópontjaival találkozhatunk a művekben: „öregség, magány, megkísértés, az emberi hiúság, csalfa önkép, reménytelen vágyak, apokalipszis, ígérgető tavasz, megrepedezett, terméketlen föld. Az emberiség és az ember életének nagy kérdései, jelentős kulturális szimbólumai: Ikarosz, Oidipusz, Antigoné, akár Godot. Az emberi élet nagy kérdéseiről egy beszélgetés jutott eszembe. Pilinszky János egy alkalommal azzal fakadt ki Popper Péte